2014. június 7., szombat

2. - Nyolcadik fejezet ∞

Nem volt mint más mint bárki, de még is megláttam benne valamit,
Ő volt az első Szerelem.


Az asztalnál ülve bújtam az újságot Eleanor mellett. Három nap múlva lesz, egy megnyitó ahová mind a ketten meg vagyunk hívva így most gőz erővel ruhákat, keresünk mindenhol. Brooke is hívatott az eseményre de nem tud eljönni, mert Amerikába kellett mennie. Jenn is vele ment, mert a felvételekről van, szó meg felvesznek pár jelenetet még mielőtt Brooke hasa nőni, kezdene. Sophia pár napja Franciaországban van, így még nem tudod választ adni, hogy jön-e velünk majd. A mi kis bandánk most eléggé szanaszét van a világon. Louis a családjával van nyaralni Spanyolországban, Niall Írországban van, Liam és Jamie Wolverhampton lakói lettek tegnap este óta. Zayn és Harry van csak velünk így elég nagy csend, van. Már egy hete hogy Max felbukkant, de az óta nem hallottam róla semmit se. De jobb is így. Azzal a lakosztállyal csak egy kis indítást adtam neki és ezt Ő is, tudja.
Zayn félig ébren tántorgott be a konyhába és egyből a hűtő felé vette az irányt. Eleanor és Én mosolyogva néztük, ahogy félig csukott szemekkel önt müzlit a tálba és rá tejet. Mióta Brooke nincs itt Zayn kicsit elveszett. Délig alszik, lejön enni, felöltözik vagy még az se, Harry csatlakozik hozzá a kanapéfekvésben, és videojátékokkal játszanak.
- Jó reggelt Zaynie! – mosolygott rá Eleanor ahogy oda ült hozzánk.
- Reggelt lányok. – motyogta és enni kezdett.
- Ugye észre vetted drágám hogy villával próbálsz müzlit enni? – nevettem fel.
- Öhm.. Nem. – dőlt hátra a széken és ásítva dörzsölte arcát – Harry?
- Alszik. Alig bírtam alóla kiszállni. Néha még mindig azt hiszi, egyedül alszik egy nagy ágyon. – lapoztam az újságban.
- Ja persze. – vigyorgott – Én is ezt mondanám, hogy Brooke nem akart rólam leszállni.
- Fogd be Malik. – ütötte fejbe Harry hátulról – Jó reggelt. – köszönt, majd mosolyogva oda hajolt hozzám egy pusziért.
- Ne már! – fogta tarkóját – Haver ne üss.
- Pedig úgy tudom, szereted a szadomazot. – vigyorgott Hazz.
- Nem tőled. – állt fel – Ne merd megenni a kajám. Felöltözök.
- Jó, jó. –legyintette le.
Olyanok, mint a nagy gyerekek. Mindig egymás agyát húzzák hobbi szinten már. Ahogy Zayn eltűnt, Harry a helyére ült és már ette is villával a müzlit. Gyorsan kiette a lényeget belőle a tejet, pedig ott hagyta. Halkan tette vissza a tányérba a villát hogy ne zörrenjen meg. Felállt a székről és hozzám hajolva, nyúlt combjaim alá. Ijedten néztem rá, mert azt hittem le esek, de Harry gyorsan leült és már az ölében is voltam. Kezébe vette a magazint, és nézegetni kezdte.
- Úristen menni ruha. – pillantott végig a két lapon – Nézd, ebben látok fantáziát.
- Harry! – szóltam rá, mire Eleanor felnevetett.
- Most mi van? Szerinted ők nem csinálnak ilyeneket?
- Már hozzá szoktam. – legyintett Eleanor.
- Tényleg akartam kérdezni mi lenne, ha ma haza mennénk?
- Haza? – néztem rá –Los Angelesbe?
- Dehogy butus. Ahol felnőttünk. – mosolygott Harry.
- Ühm.. Nem tudom, ma el akartunk menni, vásárolni.
- Menjetek csak! – mosolygott Eleanor – Majd Zayn velem jön. Illetve addig könyörgök neki.
- Szuper meg van oldva! Kösz El. – bökte oldalba Harry – Öltözz át és induljunk Cica.
Nyomtam egy rövid csókot ajkaira és öléből kiszállva mentem az emeletre. Egy egyszerű szoknyát vettem fel, felfogtam a hajam és már kész is voltam.

****

- Mesélsz nekem.. Öhm.. – szólalt meg Harry, mire rákaptam tekintettem, de Ő csak hebegett habogott és elpirult kissé – Öhm.. Szóval, hogy.. Izé..
- Mondd nyugodtan. – mosolyogtam rá.
- Te és Max.. Szóval.. Milyen volt a kapcsolatotok?
- Oh. – lepődtem meg kérdésén, hiszen pont Harry akarta ezt elfelejteni – Nem fogok hazudni Harry, nagyon jó volt.
- Au. – szólt közbe – Azért ez is így rossz volt.
- Jobb, ha hazudok? – néztem előre – Max volt utánad a szerelmem. Amikor megszakadt a kapcsolatunk akkor együtt voltunk. Sőt velük éltem.
- Velük?
- A húgával és vele. A szüleik meghaltak jó régen és Max nevelte a húgát. Segíteni akartam. A húga, magamra emlékeztetett. Kétségbe eseten kapaszkodott egyetlen biztos pontjába, a Bátyjába. Max bokszolni kezdett. Én pedig dolgozni. Amíg ő kisebb bemutatókra járt pénzt keresni, én egy szendvicsbárban voltam. Késő este értem legtöbbször haza, így nem igazán tanultam. Summer mindig megcsinált mindent otthon. Max legtöbbször haza se jött, mert az edző teremben aludt. Pár órát aludt mindig, mert hajnalban futni járt aztán egész nap edzés. Amikor haza jött mindig annyira kimerült volt. – néztem ki az ablakon és a füves szabad területet, fürkésztem az autópálya mellett – Sokszor csak feküdtem mellette és néztem. Tudod, sokszor pont olyan volt, mint Te, de ezt akkor nem láttam be. Nem hittem el mikor Jenn azt mondta csak Téged, kerestelek benne. Pedig így volt. Csak Rád vágytam. De ott volt valami benne is. Egyszerűen nem bírtam tőle megszakadni. Max még is más volt, mint Te. Míg Te romantikus és óvatos vagy, Ő totál az ellentéted volt. Vad és szenvedélyes. – elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam milyen volt Harry a pályán meccs közben és milyen volt Max a ringben – Mind ketten kitartóan küzdöttetek és addig hajtottátok magatok, míg meg nem lett a siker és a győzelem. Te mindig a nyertes csapatban játszottál míg, Max addig verte szét magát, míg az ellenfele el nem fáradt és ki nem tudta ütni őt. És az a huncutság, ami mind a kettőtökben ott rejtőzik.
- És Jenn? – szólalt meg, kissé rám pillantva.
- Nem találkoztunk akkoriban, még csak nem is beszéltünk egymással. Akkor vettem erőt magamon és kerestem meg, mikor Max szakított velem a nagy meccs után. Javában nyár volt már. A szüleinek nem mondta el Jenn hogy egy fiúval élek, azt mondta a kollégiumba mentem. Mindig kérdezték aztán milyen lett a vizsgám, és hogy mutatok-e képet. De tereltem a témát, szégyelltem magam.
- Várj, nem fejezted be az iskolát?
- Nem. Be se jártam egy idő után. Jenn se tudja. De nem tudom, hogy nem jön rá, hiszen úgy is meghívtam volna. Na de elég is belőlem! – mosolyogtam rá – Most te jössz.
- Hm?
- Caroline és Te, hallani akarom.
- Hát jó. Las Vegasban volt koncertünk. Elmentünk megünnepelni a fiúkkal a fellépést, kivéve Zayn. Ő a hotelban maradt Brooke társaságában. Sophia és Eleanor nem voltak velünk Amerikában. Így gondoltunk egyet és elmentünk a sztriptíz bárba. Niall egy igen jó társaságot talált magának. Liam és Louis csak nézték a lányokat, de nem igen csináltak semmit. Én a pultnál iszogattam és ott volt Caroline. Pultos lány volt. Tetszett, de nem akartam semmi komoly dolgot, minimum egy éjszakát. Meg is kaptam. De nem értette a célzásaim, hogy nem komolyak a szándékaim. Így hát velem maradt. Nem volt olyan izgalmas kapcsolatunk. Nem vittem olyan helyre ahol sokan láthatnak minket. Tudom, bunkón hangzik, de kitudja hányan ismerték abból a bárból. És most gondolj bele, milyen hírt vette a bandára. Nem szerettem őt, de megbántani se akartam. Amikor megjöttél hozzánk, megváltozott. Valahogy akkor érezte meg igazán, hogy nem akartam soha semmit se tőle. Miután szakítottunk elmentem hozzá hogy bocsánatot kérjek tőle, Ő el is fogadta, de az a férfi, aki ott volt vele, nekem esett.
- Igen, akkor volt lila az arcot.
- Aha. – bólintott és kezét a combomra rakta – Nekem csak Te kellettél, és csak Te kellesz.
- Ahw. – kulcsoltam vele össze ujjaimat – Annyira Szeretlek.
- Én is. – mosolygott.

****

Ismerős hely, ismerős épületek, ismerős utca. Mintha újra tinédzser lennék. Utoljára ugyan így Harry autójában ültem és a reptérre mentünk. Megállt az autó a ház előtt és Harry rám nézett. Szorosan fogtam a kezét és egy nagyot sóhajtottam. Nem néztem fel. Éreztem, ahogyan közelebb hajol hozzám. Szabad kezével felemelte a fejem és a szemeimbe nézett. Ajkai egy édes csókot hagytak számon majd kiszállt. Erőt véve magamon nyitottam ki az autót és kiszálltam. Lassan Harry mellé sétáltam és kezét megfogva néztem szembe a múltammal. Gyerekek játszottak a ház előtti udvaron, pont, mint Én és Harry régen mikor átjött hozzánk. Egy boldog család élt most azon a helyen ahol valamilyen szinten elsiklott az életem. Harry megszorította a kezem és elindultunk az ő házukhoz. Mögötte mentem a keskeny járdán de egy percig sem engedte el a kezem. Becsengetett a házba és vártunk. Mikor kattant a zárt, Harry magam mögé bújtatott és vigyorogva nézte az ajtót. Anne hatalmas örömmel ugrott fia nyakába és puszikat hagyva arcán ölelte. Mivel Harry továbbra is fogta a kezem így Anne kíváncsian nézett mögé. Ahogy meglátott könnyekig hatódott és magához ölelt. Jól esett. Mosolyogva öleltem át.
- Kiara, drágám, annyira jó látni végre Téged! – puszilta meg az arcom.
- Téged is. – mosolyogtam.
- Gyertek be! Drágám, nézd kik, néztek be! – ment a nappali felé Anne.
- Robin! – ment oda Harry és megölelt – Bemutatom a barátnőmet. – fordult mosolyogva felém – Ő itt Kiara.
- Hello. – intettem mosolyogva.
- Örülök, hogy megismerhetlek, és nem csak hallhatok rólad. – ölelt meg.
Szóval Harry már mesélte hogy együtt vagyunk. Még a nyaralásunkon Harry mesélte hogy elváltak a szülei és azóta Anne boldog kapcsolatban. Anne a karomba karolva indult meg velem a konyhába és ott hagytuk a fiúkat a nappaliban. Boldog mosollyal az arcán nézett engem végig és újra megölelt. Mindig is úgy hívott, hogy lányom valamilyen oknál fogva olyan volt mintha én is a lánya lennék.
- Annyira gyönyörű vagy Kiara! Olyan régen nem láttalak már, csak képeken. Gyere, ülj ide és mesélj nekem! – mosolyogva ütögette meg maga mellett a helyett.
- Köszönöm. – pirultam el és leültem – Mire vagy kíváncsi?
- Rátok. Annyira érdekel, hogy találkoztatok újra, és hogyan jöttetek össze. Harry nagyon szomorú volt, amikor elmentetek. Emlékszem, amikor haza jött a reptérről csak sírt és azt mondta elvesztett Téged mind örökre. Majd meghasad a szívem, hogy nem tudtam mit tenni. Pár hónappal később felhívtam Jenn barátnődet, de azt mondta egy fiúval, élsz. – gondolt vissza – Nem mertem neki elmondani, hogy együtt vagy mással, mert minden bizonnyal nagyon maga alá került volna.
- Öhm.. Igen. Éltem egy fiúval. – bólintottam – De ez mind a múlt. – igazítottam meg szoknyám – Amúgy is elkerülhetetlen lett volna, a találkozunk, mert mikor Londonba jöttem, illetve jöttünk akkor a fiúk hívtak magukhoz. Meg jóban voltam már velük. Persze volt, akit most ismertem meg. Az érkezésünk estéjén elmentünk egy clubba és ott volt Harry is. De akkor még meg volt neki a barátnője.
- Oh, igen. Ki volt Ő?
- Nem ismerted? – lepődtem meg.
- Nem, Harry sose hozta haza bemutatni. Gemma se tudod sok mindent róla. Pont mintha Harry rejtegette volna. Egy kép se jelent meg róluk és az interjúkban is kerülte a barátnős válaszadásokat.
- Caroline a lány neve. Szép, kedves és közvetlen. Csak túl ragaszkodó.
Órákon áttartó beszélgetésbe Harry is csatlakozott és elmesélte Caroline féle kapcsolatát. Anne és Robin kicsit megkönnyebbültek hogy hallottak a volt barátnőjéről valamit.  Mindent elmeséltünk hogy miképpen jöttünk újra össze és a nyaralást is elmeséltük. Minden apróbb témára kitértünk.
- És a család témával hogy álltok? – mosolygott csillogó szemekkel Anne.
- Szeretném, ha Kiara a feleségem lenne és a gyermekeim Anyja. – fogta meg a kezem Harry.
- Édes vagy. – pusziltam meg.
- Annyira örülök, hogy újra együtt vagytok. Hiányzott már hogy a fiam ennyire nagyon boldog legyen.

****

A takaró alatt fekve vártam hogy Harry kijöjjön a fürdőszobából és bebújjon mellém az ágyba. Haját dörzsölte a törölközővel mikor végre bejött és mosolyogva nézett rám. Ledobta a székre a nedves anyagot és beugrott hozzám. Felrántotta a takarót rólam és alá bújt. Egy ideig még a levegőbe tartotta és szemei végig futottak rajtam. Ajkait végig nyalta, majd eltűnt a takaró alatt. Kíváncsian néztem, ahogy mozog a rajtunk lévő anyag és fölém, mászik. Pólóját feltűrte rajtam és végig csókolt hasamon. Nevettem mikor nyelvét alig oldalamhoz érintve, húzta végig.
- Tegyük fel.. – nyomta fel magát és a szemeimbe nézett – Ha megkérem a kezed, mit mondasz?
- Hát.. – gondolkoztam el – Szerintem Igent.
- Komolyan?
- Igen. – bólintottam.
- Egyébként akartam kérni, hogy mesélj egy kicsit a régi barátomról.
- Ben?
- Igen. – bólintott - Kíváncsi vagyok rá.
- Hát, Ben nagyon boldog. Van két lánya, akik rajonganak értem. Sokszor voltak a koncerteken. Azt, hiszen nem sokkal az iskola elvégzése után ismerte meg a feleségét és azóta együtt vannak. Nagyon aranyosak együtt. 
- Szerinted, mi még tudnánk beszélgetni egymással?
- Tinédzserek voltunk mind, nem bírtunk magunkkal. Megváltozunk.
- Nézd a kedvenc filmünk. – mosolygott mikor a tévére nézett.
Bedőlt mellém, és fejét a mellkasomra hajtotta. Fejét cirógatva néztem a filmet és arra lettem figyelmes egy idő után, hogy Harry halkan szuszogva aludt el. Mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára és kikapcsoltam a tévét. Felé fordultam és átöleltem. Annyira jó érzés töltött el. Pont, mint régen. Mikor nálunk aludt és szorosan egymásba gabalyodva feküdtünk az ágyamon. Haja mindig bőrömet csikizte, ujjai cirógattak. A biztonságérzet, amit nyújtott annyira jó volt. Szerencsés vagyok, hogy Harry nem felejtett el engem szeretni.