![]() |
| Voltál már fent és lent, tudtad hogy hinned kell és célod ne engedd el. |
Már a sokadik üzletet jártuk be, de még mindig nem
találtuk meg a megfelelő ruhát a holnapi napra. Sóhajtva ültem le a próbafülke
előtti székre és vártam. Eleanor talált egy ruhát, ami tetszik neki. Elhúzta
maga előtt a függönyt és kilépet.
- Na? – mosolygott.
- Jól nézel ki benne, csak fura hogy nem szoknya.
– mértem végig – Végül is szoknyát akartál.
- Tudom, de ez annyira tetszik! – forgott a tükör
előtt.
- Csinos és jól áll.
- Szuper! Akkor ezt meg veszem. – ment vissza a
próbafülkébe – Tényleg nem is mondtam, hogy holnap ott lesz mindenki. Brooke és
Jenn visszajönnek, Sophia is úgy intézte, hogy el tud jönni és a fiúk is, ott
lesznek.
- Ez tök jó! – vettem elő rezgő telefonom.
Mosolyogva olvastam Harry üzenetét, miszerint még
is el tud jönni délután a fellépésemre. Örülök, hogy végül el tud jönni, mert
Zayn és Eleanor is ott lesz. Gyorsan visszaírtam neki és pont addigra küldtem
el mire, Eleanor kijött a fülkéből. Eltűrte haját és engem nézett.
- Csak nem Harry?
- Hm? – álltam fel.
- Akkor mosolyogsz ennyire mikor Harry ír.
- Ennyire látszik? – nevettem el magam.
- Elég feltűnő. – állt be a kasszához – Várod már
a délutánt?
- Igen. – bólintottam – Imádok fellépni. És Harry
most írta hogy Ő is el tud jönni.
- Az jó, ezek szerint elengedték.
- Igen. Louis mikor jön? – néztem az ékszereket.
- Éjfélkor érbe a reptérre a gép. – mérte a
ruhához az egyik nyakláncot – Azt mondta, ne menjek elé, hanem aludjak
nyugodtan, de meglepem.
- Aranyos gondolat.
Eleanor kifizette a ruhát és tovább mentünk. Meg
voltam lőve, hogy milyen ruhát vegyek fel holnap este. Valami elegánsra
gondoltam, de még is valami kihívóra Harry kedvéért. Ahogy elhaladtunk az egyik
butik előtt, szemeim végig futottak a ruhákon és eszembe jutott Harry melyiket
mutatta az újságban. Megfogta Eleanor karját, behúztam magam után. Szegényt
kibillentettem egyensúlyából, így majdnem elesett. Egyből az eladóhoz siettem,
és mosolyogva köszöntem neki. Megkérdtem, hogy mutassa meg nekem azt a ruhát.
- Melyiket nézted ki? – hajolt oda El.
- Emlékszel arra, amit Harry mutatott tegnap
reggel?
- Oh, igen. Amiben lát fantáziát. – kuncogott.
- Szerencsés hölgyem, pont ez az utolsó darab. –
jött oda hozzánk az idősebb nő.
- Köszönöm! – vettem el tőle és mentünk hátra a
próbafülkékhez – Nagyon remélem hogy jó rám.
- Szerintem pont a Te méreted.
Álltam egy kicsit előtte miközben a pólómat vettem
el. Letoltam a rövidnadrágomat és óvatosan bele léptem a ruhába. Felhúztam a
hátulját és a tükör felé fordultam. Olyan furcsa. Pont jó, de mintha hiányozna
valami. Kiléptem barátnőm elé aki mosolyogva nézett rám.
- Nagyon jól áll! Szuper csinos!
- Hát nem is tudom.. – néztem a tükörben magam –
Fura..
- Hmm.. – lépett oda Eleanor és kihúzta hajamból a
hajgumit – Már is sokkal jobb. És most képzeld el, nem lesz ott a melltartód.
Harry meg fog halni melletted.
- Igazad van. – nevettem el magam – Akkor ez lesz.
Gyorsan visszavettem a ruháimat és mentünk is
fizetni, mivel mind a ketten nagyon éhesek voltunk. Egymásba karolva mentünk a
sétányon és egy éttermet kerestünk. Hála istennek, nem messze volt egy jó
étterem, így egyből bementünk. Egész hátul foglaltunk helyet. Nem sokkal később
jött a pincér és kész volt felvenni a rendelésünket. Kértem egy salátát és egy
pohár vizet, mire Eleanor nagy szemekkel nézett rám. Elmagyaráztam neki
tömören, hogy fellépések előtt nem ehetek nehéz ételeket, így saláta marad. Ő
is ugyan azt kért, amit Én.
Még jó hogy salátát kértünk, mert sokan voltak
bent, így valószínűleg elég sokat késett volna az ebédünk.
- És Harry milyen volt régen? – nézett rám
Eleanor.
- Hát.. – ittam bele italomba – Nem is tudom,
annyira sokat nem változott, maximum most nyugodtabb lett talán.
- Harry annyira rendes, csak néha túlzásokba tud
esni. – hümmögött.
- Na igen. – nevettem – Néha nem tudja dolgokban
hol a határ.
- Olyan édesek vagytok együtt. – mosolygott –
Örülök, hogy együtt vagytok.
- Kösz. És Ti? Honnan ismeritek egymást?
- Louis húgait az egyik ismerősöm tanította úszni
és ott voltam az egyik edzésen és Lou is. Ott ismerkedtünk meg. Aztán egy
buliban voltunk, amikor megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője.
- Sziasztok! – jött oda hozzánk két lány –
Készíthetnénk veletek egy képet?
- Persze. – bólintottunk.
A két lány megkérdte a pincért, hogy csináljon egy
képet, míg a két oldalra ültek. Ahogy kész lett a kép egyből felálltak és
mosolyogva nézték a telefont.
- Lehet egy kérdésünk? – néztek rám.
- Ühm.. Persze. – bólintottam.
- Harry és Te együtt vagytok tényleg? – néztek rám
csillogó szemekkel.
- Igen. – mosolyogtam.
- Annyira édesek vagytok! Köszönjük a képet!
Sziasztok! – mentek el integetve.
Jól esett, amit mondtak, és nem gyűlölnek, mert a
kedvencükkel vagyok együtt. Tudom, hogy sokan nem fogadnak el majd, de amíg
vannak, akik támogatják a kapcsolatunkat, nem érdekelnek, az utálok. Kifizettek
az ebédünket és mentünk a parkolóház felé.
****
Lerúgtam a cipőket magamról és a zacskókkal együtt
a nappaliba mentem. Zayn és Harry a kanapén ült szétnyúlva és videojátékon
játszottak. Fel se tűnt nekik hogy bementem, csak akkor néztek rám, mikor a
látószögükben lévő fotelba ültem. Mosolyogva néztek rám és leállították a
játékot.
- Mit hoztál? – nézett a zacskókra Zayn.
- Vásárolni voltunk.
- Oh, mindent értek. – forgatta meg szemeit.
- Haver játssz egyedül, megnézem miket vett. –
vigyorogva állt fel Harry és a kezébe vette a zacskókat – Hm.. Fehérnemű,
pólók. Azt hiszem, ne várj.
- Harry! – ütöttem vállon.
Összekulcsolta ujjainkat és az emelet felé vette
az irányt. Bementünk a szobába és becsukta az ajtót mögöttem. Leült az ágyra és
maga mellé tette a zacskókat.
- Ruha próba édes.
Elővett egy fekete színű melltartót, vörös
csipkékkel és ajkain végig nyalva adta oda. Kivette a hozzá való alsót is, és
vigyorogva nyomta azt is a kezembe. Nevetve mentem be a fürdőszobába és
felvettem a kiválasztott darabokat. Kibontottam a hajam és beletúrtam hogy
jobban álljon. Kinyitottam az ajtót, mire Harry egyből felült az ágyon és egy
nagyot nyelt. Szemei végig futottak rajtam és egészen sötétek lettek. Elé
sétáltam és kezei egyből a csípőmre martak. Csodálva nézett rám fel és ujjai
felsiklottak melleimre. Óvatosan megmarkolta őket, miközben a hasamat
csókolgatta. Nevetve léptem el tőle, mire lebiggyesztett ajkakkal nézett engem.
Ujjaival a levegőben játszott és próbált magához csalogatni, de ellenálltam a
kísértésnek.
- Ne fárassz le a fellépésem előtt. – nevettem.
- Őrjítő ez a cucc. – dőlt az ágyra – Elviselném,
hogy ebbe táncolj nekem. Jó simulósan.
- Harry! – szóltam rá, mikor már éreztem hogy ég
az arcom.
- Tudod, mit kell kipróbálni? –vigyora szélesebb
lett és nyelve kicsusszant fogai között hogy benedvesítse ajkait – Cukor bugyi.
Az egész cukorkákból van megcsinálva. Hozzá vennék neked egy csini melltartót,
ami szintén cukorból van.
- Fájdalmasan perverz vagy.
- Csak kívánlak nagyon. Imádlak. – támaszkodott
fel könyökeire – Inkább gyere és adj egy csókot.
- Nem! – emeltem fel mutatóujjam – Megyek és
összeszedem magam.
- Fürdünk? – emelgette szemöldökét.
- Én igen, Te pedig vagy lemész a barátodhoz, vagy
pedig nézegeted a ruhákat, amit vettem.
****
A tükör előtt ültem és a sminkem csináltam, mikor
Eleanor mosolyogva lépett be az öltözőbe. Letettem a rúzst a kezemből és
felálltam a székből. Végig nézett rajtam és elismerően bólintott. Szóval
tetszett neki. Sóhajtva léptem oda hozzá és megöleltem. Megdörzsölte a hátam,
aztán már jött is a producer és hívott. Még szerencse hogy egy tehetségkutató
versenyre hívtak és csak egy számot, kell előadnom, mert ma valahogy nagyon
izgulok. Nem értem mi ütött belém. Eleanor nyomott egy puszit az arcomra és a
színpad mögött elváltak útjaink. Azt mondta az első sorban, ülnek. Oh, igen,
emiatt izgulok. Harry stresszt gyakorol rám.
- És fogadják sok szeretettel a csodálatos és
szépséges fellépőnket! Kiara Hastings!
A tömeg tombolt és tapsolni kezdett. Elindult a
zene és a falak szétnyíltak előttem. Először a táncosaim mentek ki a füstből
majd Én. Ahogy megláttam a közönséget, egyből megnyugodtam. A dalszöveget velem
együtt énekelték és táncoltak a sorok között. El, Harry és Zayn is énekelték a
szöveget, és állva lépkedtek ide-oda. A refrénnél én is elkezdtem a táncolni a
be tanult mozdulatokat, amit már a turnén is előadtunk. A zsűri is táncolt, ami
nagyon jól esett. Mosolyogva néztem végig a nagy helységben, ami tombolt. Az
utolsó refrénnél elkezdtem az első sort, majd a közönség folytatta. Szemeimmel
szerelmemre néztem, aki szintén énekelt. Egy mosolyt küldött felém, mire még
szélesebb mosoly terült el arcomon. Befejeztem a dalt és zihálva álltunk a
színpadon. Hatalmas tapsvihar volt, fütyülés és éljenzés. A műsorvezető
besietett mellém és megvárta, míg vége a tapsnak.
- Egy fantasztikus előadás láthattunk. Lenne egy
kérdésem, ami mindenkit foglalkoztat talán hetek óta – mosolygott – Harry
Styles a párod?
- Igen. – bólintottam mosolyogva, mire mindenki
tapsolni kezdett.
- Gratulálunk. – tette kezét a füléhez – Most
szóltak hogy Harry is kapott egy mikrofont.
- Hello. – köszönt bele rekedtes hangjával.
- Milyen együtt lenni egy ilyen lánnyal? –
mutatott rajtam végig Marc a műsorvezető.
- Fantasztikus, jobbat nem is kívánhatnék.
Csodálatos Nő. Szeretem nagyon. – mosolygott ránk.
- Ahw, köszönöm! – döntöttem oldalra a fejem.
A közönség egyszerre mondták Harry vallomására
hogy „ahw” és tapsoltak. Meghajoltam még egyszer a táncosokkal, majd
lerohantunk a színpadról. A színfalak mögött egymás nyakába borulva mondtunk
egymásnak köszönetet. Elindultam a folyosón az öltöző felé, és ott voltak a
többiek. Eleanor a nyakamba ugrott és ölelt. Zayn mosolyogva tapsolt a falnak
dőlve. Elengedtem barátnőmet és bementünk az öltözőbe. Harry vigyorogva ült a
benti kanapén és rám nézett. Helyet foglaltak mellette a többiek, míg én egy
gyors csókot váltottam vele. Leültem a tükör előtti székbe és elkezdtem elmosni
a sminkem. Felfogtam a hajam és hallgattam, amit beszélgetnek. Egy milliószor
elmondták hogy mennyire jó volt a műsor. Már szinte zavarba hoztak.
- Arra gondoltunk, hogy kimegyünk Louis elé a
reptérre, ha már úgy is ilyen későre jár. – avatott be Zayn.
- Oké! Biztos örülni fog neki. – vettem kezembe
ruháimat.
- Na jól van, gyerünk kifelé, a művésznő
átöltözik. – állt fel Eleanor.
- Én maradok. – vigyorgott Harry.
- Jól van, de öt percnél ne tartson tovább. –
nevetett Zayn.
- Elég kettő tesó. – nevetett Harry.
Néha annyira gyerekesek és perverzek hogy az
hihetetlen. Meg nem mondaná az ember, hogy már bőven a húszan éveikben járó
férfiakról van szó. Ledobtam Harry mellém a pólómat és farmer nadrágom. Lehúzta
a ruhám cipzárját, és ujjaival lefejtette rólam. Egy csókot nyomott a hasamra
és letolta lábaimon a ruhát. Vállara támaszkodva léptem ki belőle és hagytam,
hogy rám adja fekete farmer nadrágomat. Csípőmnél begombolta és visszahajolva a
földre rám adta a sarut, amiben jöttem. Arcát kezeim közé fogtam és
megcsókoltam. Tudtam nagyon, jól hogy erre várt mióta megpusziltam. Ajkaink
teljes összhangban mozogtak. Nevetve léptem el tőle, mikor lassan húzta végig
ujjait csupasz oldalamon. Amikor romantikázunk, teljesen más az érzés. Olyankor
izgatónak érzem. Gyorsan felvettem a pólóm és Harry a kezébe vette a táskám.
Nyomtam egy puszit az arcára, mire vigyorogni kezdett és összekulcsolta
ujjainkat. Kimentünk a többiekhez és már mentünk is a parkoló felé. Kész
szerencse hogy hamar jöttünk, így közel tudtunk leállni az autóval és nem a
világ másik felén.
****
A terminálban ültünk a kényelmetlen székeken és
vártunk. Még tíz perc és landol a gép. Zayn nyújtózkodva írta üzeneteit, míg
Eleanor megállás nélkül az órát nézte. Harry fejét a falnak döntötte csukott
szemekkel, talán aludt vagy nem tudom. Bár ennyi perverzkedés után nem
csodálkozom, hogy elfárad. Megszorítottam a kezét, mire egyik szemét kinyitva
rám nézett.
- Mi van?
- Cuki vagy. – kuncogtam.
- Legcukibb nem?
- Egoista. – dőltem neki és ledöntötte fejét egy
csókra.
Hamar eltelt az idő és már itt is volt a gép
szerencsére minden késés nélkül. Louis napszemüveggel és sapkával a fején jött
ki a folyosóról, táskáját maga után húzva. Eleanor mosolyogva ugrott fel a
székről és felé rohant. Látszott hogy Lou teljesen meglepődött, de örült neki.
Szorosan ölelte magához szerelmét és egy hosszú csókot váltottak. Kézen fogva
jöttek oda hozzánk és köszönt mindenkinek.
- Haver, jól lebarnultál. – nevetett Zayn.
- Te meg úgy nézel ki, mint aki három napja nem
aludt. – szúrt vissza.
- Szerintem jól áll neki a rákvörös. – röhögött
Harry – Nem ismerik legalább fel így.
- De gonoszak vagytok. – forgattam meg mosolyogva
a szemem.
- Nem baj, csak menjünk, mert rohadt fáradt
vagyok, és reggel jön a Szerelmem! – ugrott fel Zayn.
- Tényleg, holnap együtt a csapat újra! – örült
meg Eleanor.
- Hosszú éjszakánk lesz holnap. – vigyorgott Harry
és közelebb hajolva hozzám bökött meg az orrával – Nem igaz Édes?
- De igen. – mosolyogtam és végig simítottam
combján.
- Egyébként milyen volt a fellépésed? – karolt át
Louis.
- Szuper! Annyira jó volt minden. – mosolyogtam,
miközben a parkoló felé mentünk.
