Második fejezet∞

Ha követnem kell az utamat, inkább megkockáztatom, hogy eláruljanak, mint hogy egyedül legyek.

Csendben ültem Tim mellett a kocsiban, mert amíg készülődtem küldött egy üzenetet, hogy kocsival van és eljön értem. Bekanyarodott a parkolóba és kiszálltunk a kocsiból. Bezárta az autót és mentünk a hipermarketbe. Hátra mentünk a pékárukhoz hogy vegyünk magunknak reggelit meg ebédet. Sokáig nézegettük, hogy mit is válasszunk, talán bő tíz percbe is bele tellett mire meg lett a választás. Bedobtam a kosárba, amit Tim hozott. Előre mentem az üdítőkhöz hogy válasszak, míg Tim az édességeknél volt. Levettem a polcról kettő kólát és átmentem a másik sorba ahol volt. Két tábla csokit nézett, aztán kiszemelt egy harmadikat is.

- Szerinted melyiket válasszam? – fordult felém.

- Nézzük csak.. – nézem meg őket – A karamellásat!

- Rendben. – mosolygott és betette a kosára – Mit hoztál?

- Kóla. Remélem, meg felel. – néztem a gumicukrokat.

- Nekem aztán jó. – vette fel a földről a piros kosarat – Mehetünk?

- Igen. – bólintottam és elindultunk a kasszákhoz.

- Nem is tudtam hogy Te és Harry régen barátok voltak. – nézett rám.

- Igen, - húztam el a számat – jó régen voltunk barátok.

- Igen, Jenn mesélte hogy három éve. Nem értem hogy lehetetek barátok. – álltunk meg az egyik sornál.

- Ezt hogy érted?

- Hát, annyira más Ő is meg Te is. Ellentétek vagytok.

- Nem ismered őt. Harry nem ilyen igazából. Csak önmaga árnyéka lett. – néztem körbe – Igazából egy megbízható, kedves és szeretni való ember. Hatalmas szíve.

- Nem jött le eddig. – pakolt ki a szalagra.

Hümmögve bólintottam válaszára, majd előrébb mentem. Fizetett és mentünk is ki a kocsihoz. Bedobta a zacskót a hátsó ülésre a táskáinkhoz és beültünk. Az ablaknak dőlve figyeltem az utat és hallgattam, ahogy Tim énekel, néha vagy dúdol. Sokszor buzdított hogy én is csatlakozzak hozzá, de nem volt kedvem. Éreztem, ahogy rezegni kezd a telefonom a zsebemben, így nagy nehezen előhúztam. Harry anyukájának a neve villogott a kijelzőn. Igen csak meglepődtem, hogy ő hív fel, hiszen soha nem tette eddig. Tim lehalkította a rádiót, hogy nyugodtan tudjak beszélni.

- Igen? – vettem fel.

- Bocsánat Kiara hogy zavarlak, de nincs veled Harry?

- Nem, nincsen. Történt valami?

- Tegnap este láttuk őt utoljára, és ki van kapcsolva a mobilja is. A barátnője se tudja, hol van. Nincs ötleted, hol lehet?

- Nincsen. – sóhajtottam – Ha megtudok valamit, akkor azonnal szólok.

- Köszönöm drágám, vigyázz magadra. – tette le.

- Tim állj meg! – néztem rá.

- Mi a baj? – állt le a járda mellé.

- Légy szíves a táskámat betennéd a szekrénybe, ha beérsz? Köszönöm! – szálltam ki a kocsiból és elindultam a város széle felé.

Mikor Harry Anyja kérdezte, nem-e tudom, hol van, egyből eszembe jutott hova is járt régen, ha baja volt. Volt egy titkos helyünk. A város szélén van egy kis erdő ahol régen találtunk egy csodás fát. Mindig arra másztunk fel és egésznap ott ültünk. Biztos vagyok benne, hogy most is a fán ücsörög és duzzog, mint annak idején. Akár mennyire is megváltozott, ő belül még mindig az a Harry akit, nagyon szeretek.

****

A fákat és bokrokat kerülgetve közeledtem a „helyünkhöz”. A nap erősen sütött így, csodásan nézett ki az erdő. Széthúztam a két bokrot, hogy közöttük a fához érhessek. Ugyan olyan szép volt, mint gyerekkorunkban. Magasra nyúlt a törzse, az egyik ága egészen lent volt. Azon ültünk minden délután. Harry most is ott ült. Hátal volt nekem. Közelebb mentem hozzá és karba tett kezekkel sétáltam a másik oldalára hogy szembe legyek vele. Rám nézett, majd újra a tájat csodálta.

- Meddig akarsz még ott ücsörögni?

- Ameddig nem lesz jobb.

- Legalább szóltál volna a szüleidnek, hogy itt vagy. Esetleg üzenhettél volna nekik. – mutattam a telefont, ami a kezembe volt.

- Egyedül akartam lenni. – vonta meg a vállát.

- Na jó Harry.. – indultam meg a fatörzséhez – Most lejössz, vagy felmegyek és lelöklek.

- Nem is tudsz fára mászni. Régen is én vittelek fel. – vonta fel a szemöldökét.

- Honnan veszed, hogy nem tanultam meg?

- Kiara, félsz a magasba.

- Okoskodj még.. – dőltem a törzsnek és lecsúsztam a földre.

- Nagyon elrontottam a dolgokat?

- Mi? – néztem rá fel.

- Én nem akartam hogy ez legyen. Csak azt akartam, hogy elfogadjanak és Nina szeressen. De ő még se szeret úgy.

- Mért ne szeretne?

- Mert megcsalt. Csak ő azt hiszi, nem tudom. Nagyon jól tudom, hogy nyár eleje óta együtt van mással.

- Ki az?

- Ben. – hangján érezni lehetett, hogy fáj neki.

- És mért nem szakítasz vele?

- Nem tudom. – ugrott le és oda sétált hozzám.

- Hát.. – néztem rá fel – Az nem jó.

- Soha nem fogsz már megbocsátani nekem? – guggolt le elém, és egyik kezét a térdemre rakta.

- Legyél olyan, mint régen. Nekem a régi Harry a barátom, én őt szeretem. Most nem tudom ki vagy.

- Nem tudom, ki vagyok. – borult térdre – Nem érzem így jól magam már. Rájöttem, hogy elveszítettelek.

- Végig itt voltam neked. – mosolyodtam el, és karjánál fogva húztam magamhoz, hogy megölelhessem.

- Ne haragudj rám Kiara. Egy paraszt voltam veled. Pedig te aztán tényleg nem érdemled meg. – ölelt szorosan magához és arcát a nyakamba temette.

- Látod? Már is kezdesz olyan lenni, mint régen. – simogattam a hátát – Menj haza. Aztán pedig gyere be az iskolába, jó? Nekem be kell már mennem. Szegény Tim azt se tudja mi ütött belém. – engedtem el és felálltam.

****

Csendben ültünk egymás mellett és a házi feladatot csináltuk. Harry közelebb csúsztatta a könyvet hozzám és mutatott az egyik szóra. Kérdőn néztem rá, mire újra a szóra nézett.

- Mi az? – kérdeztem.

- Mit jelent?

- Hm.. – hajoltam a könyv fölé és elolvastam, amit mutatott – Kérdőszavak.

- Nem szeretem a franciát. – motyogta és fölé írta a jelentését.

-Tudod, ha figyeltél volna az elmúlt négy évben, akkor nem utálnád. – olvastam tovább az irodalmat.

- Nem akarok Franciaországban élni. Nem kell ez nekem. – dőlt hátra a széken.

- Harry! – ütöttem meg a karját óvatosan – Így nem is fog menni, hogy lustálkodsz.

- De nincs kedvem hozzá! – karba tett kezekkel válaszolta.

- Meg akarsz bukni? – vonta fel a szemöldököm.

- Boszorka. – forgatta meg a szemeit és visszadőlt a könyv fölé.

Mosolyogva néztem, ahogy folytatja a tanulást. Az igazság hogy most nekem se volt túl sok kedvem itt ülni és tanulni. Máskor ezzel foglaltam le a gondolataim és így nyugodtam meg. De most teljesen nyugodt vagyok. Nem bírom lekötni magam vele. Arra lettem figyelmes, hogy Harry a könyvön fekszik és firkálja a padot. Nem értem hogy akar így jobb lenni. A padra könyököltem és elvettem tőle a ceruzát. Rám vezette tekintetét és nyögött egyet.

- Add vissza.

- Varázsszó?

- Kérlek. – húzta ki magát.

- Tanulj, ne lustálkodj. – nyújtottam neki vissza.

- De olyan unalmas. Fáradt leszek tőle. – vette el és tovább írogatott.

- Akkor menjünk ki. – vontam meg a vállam – Mikor lesz edzésed?

- Tíz perc múlva. – csukta meg a könyvet – Lejössz?

- Szerintem haza megyek. – tettem az ölembe a táskám és bele pakoltam.

- Gyere, utána együtt haza megyünk. Ne legyél egyedül. – állt fel és rám mosolygott.

- Harry, haza kell mennem. Anya és Apa mennek el, mert házassági évfordulót ünnepelnek. Mike pedig nem lehet egyedül otthon.

- Van egy ötletem! – csapta össze a kezeit – Szólok hogy kicsit kések, elmegyünk, felvesszük az öcsédet, és visszajövünk. Úgy is szereti a focit nem? Itt legalább tud játszani.

- Nem tudom. – álltam fel.

- Jó lesz. – rohant ki a teremből és lement a pályához.

Sóhajtva mentem a folyosóra ki és a szekrényem felé vettem az irányt. Még mindig visszakozok Harry felé. Nem tudom, mit gondoljak a tegnapi után. Talán csak újra megpróbál kihasználni. De valahogy annyira őszintén beszél velem, tegnap nem ilyen volt.

****

A combjaimon könyököltem és tartottam a fejem. Már vége volt az edzésnek vagy húsz perce, de Harry és Mike még mindig fociztak. Mike dekázni próbált, miután Harry oda adta neki a labdát. Leült a kilátóra hozzám és mosolyogva felnézett rám. Hátra dőlt és zihálva túrt a hajába.

- Látod? Jó ötlet volt ez. Mike nagyon élvezi. – nézett az öcsémre.

- Igen. – bólintottam és felálltam, lejjebb léptem hogy mellé üljek és az öcsémet figyeltem.

- Nagyon unalmas volt? – piszkálta a hajam alját, ami a hátamra omlott.

- Hát, elvoltam. – vontam meg a vállam.

- Abba fogom hagyni. – ült fel rendesen – Anya azt mondta, hogy a félévi jegyeimre kell figyelnem nem a focira. Olyan leszek, mint Te, könyvmoly.

- Nem vagy vicces. – forgattam meg a szemem, és rá néztem, egyből észre vettem a nyakláncot a nyakában – Soha nem veszed le?

- Hm? – pillantott rám.

- A nyakláncot. – fogtam meg a láncot és kihúztam a pólója alól a medált – Mindig rajtad van. Azt hittem nem fogod hordani. – nyitottam szét a medált ahol a mi képünk volt.

- Nem. – mosolygott –Nina sokszor hisztizett is, mert rajtam volt. Főleg akkor, amikor lefeküdtünk először. – forgatta meg a szemeit – Szakítok vele ma. Este úgy is találkozni akar.

- Értem. – hajtottam le a fejem – Mennünk kéne.

- Átöltözök és mehetünk. – állt fel és elkérte az öcsémtől a labdát.

- Tényleg, - ült le mellém Mike – Jenn hívott.

- Mért csak most mondod?!

- Mert elfelejtettem. Azt mondta este lesz egy meglepetésed. Hogy mi azt nem tudom. – vonta meg a vállát – Hoztál inni?

- Tessék. – vettem ki a táskámból az üveget és oda adtam neki.

- Holnap is jövünk focizni? – fejezte be az ivást és lerakta az üveget a padra.

- Nem hiszem.

- De olyan jó! Harry is tök jó fej! Nem tudom mi bajod, van vele, mindig morogsz rá. Pedig nem olyan, mint aminek mondod. Teljesen be vagy csavarodva.

- Meddig fogsz még szidni? – álltam fel – Csak, mert nem vagyok rád kíváncsi.

- Megérdemled. – nézett rám és vigyorgott.

- Bárcsak felszívódnál, istenem. – fogtam meg a táskám és elindultam.

Nem volt kedvem velük menni, így gyalog indultam el. A rövidebbik út felé mentem, mert tudtam, hogy arra nem tudnak jönni autóval. Karba tett kezekkel trappoltam át a fás területen. Azon gondolkodtam, hogy mi lehet az esti meglepetésem. Lehet küldött valamit, ami csak estére érkezik meg. Vagy nem hív fel és neki az meglepetés. Néha Jenn is olyan kiszámíthatatlan.

Már az utcánkban jártam, amikor észre vettem egy szőkés hajú lányt. Eddig nem igazán láttam a környéken, biztos új. Lejjebb húztam a pulcsim ujját, mert kezdett hűvös lenni. Ahogy egyre közelebb értem a házunkhoz, egyre jobban láttam azt a lányt. Felém fordult és mosolyogni kezdett. Ahogy megláttam a mosolyát egyből rohanni, kezdtem felé. Karjait kitárta felém és Én a nyakába ugrottam. Szorosan öleltük egymást, pont mintha ezen múlna az életünk.

- Úristen, annyira hiányoztál! – engedtem el és mosolyogtam.

- Meglepi! – ölelt újra meg – Tegnap, amikor mondtam, hogy visszajövök, tudtam, hogy ma este már itt leszek.

- És nem voltál képes szólni? – nevettem el magam – Annyira örülök neked! Gyere, menjünk be!

****

- Szóval, akkor most szent a béke? – nézett Jenn ránk.

- Mondtam neki, hogy meg kell változnia. – válaszoltam.

- Azon leszek. – emelte fel megadóan a kezeit Harry.

- Tényleg, - nézett rám Jenn – nyár óta voltak rohamaid?

- Nem. Június elején volt az utolsó. – kapargattam a szakadást a nadrágomon.

- Milyen roham? – vonta fel a szemöldökét Harry.

- Pánikbeteg.

- Nem vagyok az. – sóhajtottam.

- Az orvosod is meg mondta hogy az vagy. – vonta fel a szemöldökét.

- Akkor pedig kigyógyultam, nem mindegy?

- Mondhattad volna. – nézett engem Harry.

- Nem tűnt fel, amikor kórházban voltam, vagy mi? – nevettem el magam – Jó buta vagy.

- Képzeld el, nem mondta a tanár, hogy mi van veled, se Tim és Jenn se.

- Ez igaz. – bólintott barátnőm.

- Akkor meg túl éled Harry, hogy csak most tudtad meg.

- Olyan könnyedén veszed.

- Mitől féljek? Meg tanultam vele együtt élni. Amikor jön és tart a roham, borzasztó, de már tudom kezelni. Úgy ahogy.

Jenn telefonja csörögni kezdett, ezért kiment az előszobába telefonálni. Kettesben ültünk egymás mellett és én csak a nadrágomat kapartam. Harry halk kuncogása töltötte be a szobát, ahogy engem nézett. Rá pillantottam és kérdőn néztem őt.

- Kikaparod a nadrágod.

Megráztam a fejem és elmosolyodtam. Fel se tűnt hogy mindig ezt csinálom. Ő az első, aki rám szólt. Mikor Jenn visszajött, szólt hogy mennie kell, mert a szülei hívták. Elköszöntünk tőle és én kiengedtem. Harry a nappaliban ült és a telefonját bújta. Visszaültem mellé és felhúztam a lábaim, hogy törökülésbe lehessek újra. Figyeltem egy darabig, majd bekapcsoltam a tévét. Sóhajtva tette el a telefonját és rám nézett.

- Mennem kéne, de nincs kedvem. – dőlt és feje az ölembe landolt – Nem akarok találkozni velük.

- Mért? – néztem le rá és próbáltam eltolni egy kicsit magamtól.

- Nina biztos megint teszi majd az agyát. Ben is ott lesz. Majd percenként le maradnak. Nem akarom ezt látni.

- Akkor ne menj. Ha akarsz, maradhatsz. A szüleim úgy is csak holnap jönnek haza este.

- Azta. – lepődött meg – Komolyan ezt te mondtad most nekem? Tegnap még elküldtél melegebb éghajlatra. – nevette el magát.

- Harry, ha nem vagy bunkó én se leszek az veled. Ma normálisan viselkedtél.

- Megmondtam, hogy megváltozok. – mosolyodott el és megjelentek a gödröcskék az arcán.

- Régen láttam őket. – nyomtam bele a bal oldali gödröcskébe – Olyan édesek, de ilyenkor azt érzem, hogy perverz gondolataid vannak.

- És ha azok vannak?

- Menj már! – csaptam a mellkasára óvatosan.

- Agyon versz. Ma másodszor ütöttél meg. – fogta meg a kezem, ahogy húztam el – Verekedős kisasszony.

- Addig ütlek, amíg normális leszel. – húztam el a kezem – Most pedig szállj ki az ölemből.

- De olyan jó itt. – helyezkedett el.

- Lelöklek!

- Nem tudsz, gyenge vagy hozzá. – nevetett fel, de hamar abba hagyta és csak mosolyogva nézett – Olyan vad lettél. Az erődben is le akartál lökni a fáról, most itt is. Agyon versz.

- Meg kell védenem magam, kitudja, mikor támadnak meg. – nevettem el magam és felemeltem a fejét.

Felálltam a kanapéről és ő fekve maradt. Felmentem az emeletre és kerestem egy takarót, hogy oda adjam neki. Megindultam hogy lemenjek, de akkor hallottam, hogy Harry telefonon beszél így nem mentem le. Elmentem a fürdőbe hogy gyorsan lezuhanyozzak.

****

Karba tett kezekkel álltam a nappaliba ajtajában és a falnak dőlve néztem, hogyan szerencsétlenkedik. Mikor végre kihúzta a kanapét, nyögve leült rá és rám nézett. Mivel vigyorogva figyeltem ezért a kezébe vette a párnát, és nekem dobta. Egyenesen az arcomba landolt és felnevetett. Lehajoltam hogy felvegyem és visszadobtam neki.

- Jó éjt Harry.

Hátat fordítottam neki és felmentem a szobámba. Meg se vártam hogy válaszoljon. Benéztem az öcsémhez, hogy alszik-e. Mivel mély álomban volt, halkan becsuktam az ajtaját és bementem a szobámba. Leültem az ágyamra és elővettem a fiókból a nyakláncomat. Pontosan olyan volt, mint Harry nyaklánca. Annyi eltérés olt benne, hogy az enyémnek a medál hátulján volt egy szív. Harry megkérte az eladót hogy vésse bele. Leraktam a lámpám mellé és lefeküdtem aludni.